Róth Éva és az Aphrodite 97 Kft.

25 év szakmai elköteleződés és szeretet

25 éve született meg Róth Éva – Lábápoló mesterben egy saját üzlet gondolata, ahol minőségi pedikűr, manikűr és műköröm termékekkel támogathatja a szakembereket. 1997-ben így született meg az Aphrodite 97 Kft. Azóta több üzlet, egy szívvel és lélekkel növekvő családi vállalkozás, minőségi termékek, továbbképzések, oltalom alatt álló szakmai fórum és megannyi lelkes szakember bizonyítják Róth Éva szakma iránt érzett végtelen elköteleződését. Az Aphrodite 97 Kft. 25 születésnapja alkalmából egy 25 kérdéses interjúban kérdeztük Évát, hogyan élte meg ezt az időszakot.
Fogadjátok szeretettel!

Éva és a szakma

1. Édesanyád is pedikűrös volt. Hogy kerültél közel a szakmához? Mikor érezted azt, hogy neked is erre a szakmai útra kell lépned?

Szó szerint belenőttem. Édesanyám 32 évig a Széchenyi fürdőben dolgozott pedikűrösként. A szakma iránti szeretete és tisztelete megtanította őt arra az alázatra, ami ebben a szakmában szükséges. Én ezt az érzést magamrészéről felnőttként éreztem igazán először. Szerettem nézni ahogy dolgozik, ahogy örömként éli meg, amikor megold egy fájó pedikűrös problémát. Életem egyik fontos változása lett a pedikűr, a rendszerváltás idején.

2. Mikor belevágtál, gondoltad volna, hogy ekkora hatással lesz az életedre, ekkora hatással leszel Te a magyar pedikűrös szakmára?

Számomra is mindig nagy öröm volt, amikor mosolyogva távozott a vendég, akkor éreztem, hogy fontos dolog amit csinálok. Abban az időben a pedikűr szakma kicsit mostoha gyermek volt a szépségiparban. Édesanyám sajnos már nem élhette meg azokat az eredményeket, melyeket elértem a szakmában, az életben, de hiszem, érzem, mindig velem van, és mai nap is segít, hogy terveim valóra váljanak.

3. Sokan tartanak Téged példaképnek. Te kit tartottottál az elmúlt 25 évben szakmai példaképednek, Te kitől tanultál?

A szakma szeretetét az anyatejjel szívtam magamba. A 2000-es évek elején még dolgoztak azok a pedikűrösök, akik a szakmát évek alatt sajátították el, nem az OKJ rendszerben tanultak. Visontai Teri néni, Fábriczi Márta, Kincs Eszter. Hozzájuk bármikor lehetett fordulni a szakmával kapcsolatban, mindig szívesen segítettek.

4. Mi volt a legnagyobb szakmai kihívás számodra az elmúlt 25 év során?

2000. szeptemberében indítottam az első OKJ kéz- és lábápoló, műkörömépítő képzésemet. Visszatekintve sikeres volt, hiszen sok műkörömépítő szakembert, szakmai versenyzőt és a mai nap is dolgozó, a szakma legjobb pedikűröseit sikerült a szakmára megtanítani.

2000. februárban megalapítottam édesanyám tiszteletére a PediKlubot, Magyarország első oltalom alatt álló pedikűrös szakmai fórumát, mely keretében jelenleg is folyamatosan indítok szakmai képzéseket.

5. Mit szeretsz jobban oktatni vagy pedikűrözni? Miért?

A kettőt nem lehet különválasztani. A gyakorlat biztosítja, hogy tisztában legyek azokkal a változásokkal, melyek az emberek lábán problémákat okoznak. Az oktatásban pedig mindig is az volt a célom – és mai nap is a cél-, hogy olyan piacképes szakembereket képezzek, akik szakszerűen tudják ellátni pedikűrös munkájukat, ismerik a lehetőségeiket.

6. Mi az az 5 pedikűrös eszköz, ami nélkül nem tudnál dolgozni?

A szakma folyamatosan fejlődik, így a pedikűrös eszközök is változnak, úgy ahogy a láb problémák is évről évre mások lesznek. 2005 óta dolgozom vizes pedikűr géppel, így a gép fontos számomra, de a hozzátartozó frézer, maró formája, anyaga mindig változik. A pedikűrös késeket már emlékként őrzöm, hiszen egyszer használatos szikét használok. Szerencsére ma már bőven van lehetőségem a köröm csípők formája ,és mérete közt válogatni. A körömápolást pedig a láb podolog eszközökkel szeretem végezni.

Aphrodite 97

7. Mikor született meg és miért, az Aphrodite 97 Kft. ötlete? Mi volt a célod akkor, 25 éve, 1997-ben?

Nagy igény volt, hogy legyen egy üzlet a pedikűrösök számára is, ahol egy helyen tudnak eszközöket, anyagokat beszerezni. Ez jó ötlet volt, de nem nagyon voltak eszközök, lábápoló anyagok akkor. Kerestem gyártókat, akik elkészítették a rozsdamentes pedikűr eszközöket, ami addig a szakmában még nem volt ismert. Mivel a három szakmát együtt tanítottuk, így üzletünk árukínálata is a három szakmára épült. Manikűr, pedikűr, műkörömépítés.

8. Hol nyitottátok az első üzleteteket? Azóta hogyan bővültetek?

Az első üzletünk Újpesten volt, 17m2-en, de nekem ez volt a megvalósult álom. Rövid időn belül kinőttük természetesen, de szerencsére ugyan ott egy 50 m2-es üzlethelyiségbe tudtunk költözni. Mivel igyekeztünk, és igyekszünk ma is mindig bővíteni az árukészletünket, ezért 3 éve ismét költöztünk. Itt már nem csak üzlet, hanem bemutató termet is ki tudtunk alakítani Nővér utcai üzletünkben.

9. Családi vállalkozás vagytok. Mikor, miért csatlakoztak be fiaid, Roland és Dani a csapatba?

A családi vállalkozás egy fantasztikus, de néha nagyon nehéz vállalkozás. Két teljesen különböző habitusú csodálatos fiam van. Mindkettő nagyon jó üzleti érzékkel rendelkezik, ezért tudják az üzleti életben egymást jól kiegészíteni. 

Hogy miért lett a vállalkozás családi? Először a megnövekedett érdeklődés miatt Roland segített a forgalmazásban. Ügyes volt, tetszett neki, így megtanítottam a szakmára, és ketten vezettük az Aphrodite 97 Kft.-t. Számomra lehetőség nyílt a Kézápoló, lábápoló, műkörömépítő OKJ iskolarendszeren kívüli képzésben részt venni, saját oktatási központot kialakítani. Dani fiam pont abban az időben csatlakozott a családi vállalkozáshoz. Szerencsére ez a mai napig jól működik, bár míg régen én dolgoztam és ők segítenek, ma már ők dolgoznak és én segítek.

10. Ti vagytok az a cég, a piacon, ahol a pedikűr és manikűr kéz a lábbal jár 🙂 Hogy alakult ez így?

A kereskedelem egy nagyon összetett dolog. Meg kell keresni először is a megfelelő partnert, aztán néha kisebb nagyobb bosszúsággal tudomásul kell venni, hogy ha a partnernél olyan változások alakulnak ki, amelyek kedvezőtlenül hatnak a mi üzleti tevékenységünkre. Az évek alatt ezt párszor meg kellett élnünk, ezért megérett a gondolat, hogy saját fejlesztésű, állandó, megbízható minőségű termékekkel lássuk el kedves vevőinket, tanulóinkat. Az első termékünk a rozsdamentes pedikűr és manikűr eszközök voltak

11. Hogyan születtek a saját márkás termékek, az Aphro Nails és a Pedi Planet? Emlékszel, mik voltak az első termékek?

A kereskedelem egy nagyon összetett dolog. Meg kell keresni először is a megfelelő partnert, aztán néha kisebb nagyobb bosszúsággal tudomásul kell venni, hogy ha a partnernél olyan változások alakulnak ki, amelyek kedvezőtlenül hatnak a mi üzleti tevékenységünkre. Az évek alatt ezt párszor meg kellett élnünk, ezért megérett a gondolat, hogy saját fejlesztésű, állandó, megbízható minőségű termékekkel lássuk el kedves vevőinket, tanulóinkat. Az első termékünk a rozsdamentes pedikűr és manikűr eszközök voltak

12. Hogyan zajlik nálatok a termék fejlesztés? Aktívan részt veszel benne?

Családi vállalkozás vagyunk, mindenkinek megvan a saját feladata, mint bármely más munkahelyen. A cég fejlődése viszont mindannyiunk érdeke, tehát a fejlesztésekben mindenki részt vesz. Mindenki elmondja a szakmai véleményét, ötletét és egyszer csak közös nevezőre jutunk és elindulhat az új termék gyártása.

Oktatás

13. Hogyan született meg a pedikűr oktatás gondolata benned? Mi motivált?

Óvónő voltam, tehát nem állt messze tőlem az oktatás. Csodálatos dolog emberekkel foglalkozni, mindegy hogy kicsik vagy nagyok. A lehetőség pedig hogy, saját oktatási centrumot alakíthatok, vezethetek számomra egy olyan megvalósítható kihívás volt amibe így utólag visszatekintve érdemes volt belevágni.

14. Emlékszel mi volt az első oktatás, amit tartottál?

Az első nap még nem érkeztek meg a bútorok csak a székek, de ott voltak a tanítványok 15-en. Természetesen az elmélettel kezdtük. Pár óra elteltével ráébredtem, hogy milyen hasznos az óvónői múltam, hiszem akik velem szemben ültek egy teljesen új világgal szerettek volna megismerkedni. Kidolgoztam egy egyéni oktatási módszert a felnőttek számára, amit a mostani oktatásaimon is alkalmazok, akkor is és most is eredményesen.

15. Tartod a kapcsolatot a legrégebbi tanítványaiddal?

Természetesen! Hiszen belőlük lettek a vevőink. Sokan keresnek kérdésekkel és sokal küldik hozzám azokat a vendégeiket, akik ápolását valamiért nem tudják vagy még nem merik megoldani. Szívesen segítek mindenkinek, hiszen egy a célunk: jó szakemberként megoldani a vendégek problémáját.

16. Mi hívja életre benned az új képzések ötletét, témáját?

Az élet. Mivel aktívan dolgozom, látom, tapasztalom az új problémákat. Folyamatosan fejlesztjük az új anyagokat, eszközöket így adott, hogy azokat megismertessem, megtanítsam azoknak, akik fejlődni szeretnének.

17. Fontos számodra, hogy valóban hasznos tudással menjenek a tanulók haza, gyakorlati tudással gyarapodjanak. Hogyan változott az oktatás az elmúlt 25 évben?

Számomra a legfontosabb, hogy aki megtisztel azzal, hogy részt vesz az én képzésemen, annak olyan elméleti és gyakorlati tudást adjak át, amit hasznosítani tud, amivel a jók között a legjobb tud lenni.

Az oktatás nálam mindig követte és követni is fogja a körülöttünk lévő világ változásait.

18. Hogy látod a szakmai oktatás jövőjét?

Mivel most vagyunk a változás küszöbén az OKJ rendszer megszűnése után, és ez most nagy változás a szakmában, a szakmai oktatásban, sem én, sem más nem igazán látunk pontosan mindent. Próbálom követni, átgondolni, értékelni, és remélem a lehető legjobbat fogom tudni kihozni belőle.

Pedikűrös közösség

19. 2008-ban hoztad létre a PediKlubot, Magyarország egyedüli, oltalom alatt álló pedikűrös fórumát, közel 15 éve. Hogy jött a gondolat?

Édesanyám emlékére született meg a gondolat. Szerintem azok az emberek, akik sokat tettek más emberekért, megérdemlik, hogy sokáig gondoljanak rájuk. Édesanyám számomra és sok ember számára fontos volt.

20. Milyen volt akkor a PediKlub és milyen most?

Bontogattuk szárnyainkat, de hatékony volt. A szakemberek megismerték a nevet és vele a lehetőséget a szakmai fejlődéshez. Szerintem sikeres volt akkor is és most is.

21. Egy közel 7000 fős szakmai facebook csoportot hoztál létre, mi a titkod?

Nekem mindenki egyformán értékes látogató. Azok, akik nem szakemberek azért, mert így ponosan megismerhetik mi is az a pedikűr, azok akik szakemberek pedig azért, mert remélem ez az oldal össze tudja őket hozni, hogy szakmai ismereteiket bővíteni tudják.

25 éve és 25 év múlva

22. Mire vagy a legbüszkébb az elmúlt 25 évben?

Arra, hogy minden nehézség ellenére itt vagyunk, működünk azóta is. Arra, hogy sok elégedett tanulót sikerült megtanítani, akik a szakma hasznos, kiváló szakemberei lettek. Arra hogy olyan termékekkel tudjuk ellátni a szakembereket, melyekkel minőségi munkát tudnak végezni.

23. Van-e valami, amit az elmúlt 25 év szakmaiságában máshogy csinálnál?

Nem. Hiszen ha sikereket ér el az ember, akkor a sikerhez vezető utat jól választotta meg. A siker nem terem a cseresznyefán. Sokat, nagyon sokat kell tenni érte. Sok nappal, sok éjszaka, de megérte.

24. Hogy tekintesz a pedikűrös szakmára? Mit üzensz annak, aki gondolkodik, hogy a pályára lépjen?

Ez egy csodálatos szakma. Annyi szeretetet, tiszteletet lehet a vendégektől kapni, melyek minden nehézségen átsegítenek. Ezek azok az ölelések, kedves szavak melyeket nem lehet pénzzel megvásárolni.

25. Mit üzensz a jövő pedikűröseinek a következő 25 évre?

Tanuljanak meg tisztelettel, alázattal dolgozni, hiszen megéri. Folyamatosan fejlesszék tudásukat, mert csak így maradhatnak a jók között a legjobbak.